MENÜ
Amit a kacagó gerléről tudni kell
Klaudia Kacagó Gerléi 2024
Copyright © Minden jog fenntartva! 

Egyszerű színtenyésztési kombinációk táblázata

 

A mai kacagó gerlék már nagyon vegyesek genetikailag (a felmenőik között több mutáció is előfordulhat), sok a rejtett gén, ami kívülről nem látszik, de bekavarhat a színtenyésztésbe. A nagyszülők-dédszülők-ükszülők génjei is beleszólnak az öröklődésbe, így nem csak a táblázatban előforduló színek jöhetnek ki az utódoknál, hanem meglepetések is. 

Ezt a táblázatot egy amerikai tenyésztő John Fowler táblázata alapján készítettem, én kiegészítettem az európai mutációk öröklődésével, és több lehetséges kombinációval is. 

A táblázat a genetikai öröklődésmenetet szemlélteti, a kezdő színtnyésztőknek nyújt segítséget. A nemhez kötött gének (Szőke, Fehér), a kodomináns gének (Mandarin, Fagyos, Őszes) és a recesszív gének (Tarka, Fehérfejű, Rózsás, Kék, Színezett fejű) öröklődését mutatja be.

(A rejtett gének zárójelben vannak. A Szőkét és a Fehéret csak hímek hordozhatják.)

 (Forrás: a korábbi internationaldovesociety.com)

 

Hátterek a nemi kromoszómán, nemhez kötött gének: 3 féle háttéren lehetnek a színmutációk. Az egyszerű mutációk mind sötét háttéren vannak. Ez mindig a dominánsabb. Ehhez képest recesszív a Szőke háttér (ezek a hígított alakjai a mutációknak), illetve recesszív még a Fehér háttér is (az extrém hígított alakok). A Szőke viszont domináns a Fehérrel szemben. Tehát visszafelé nem tudnak sötétülni a színek, de ez majd látható lesz a táblázatból. 

wild/dark (Sötét) > D+, blond (Szőke) > dBés a white (Fehér) - dw.

 

Domináns gén: Az utódokon látható a mutáció, ha heterozigóták (egyszeres mennyiség) vagy ha homozigóták (kétszeres mennyiség). Teljes dominancia esetén kizárólag az egyik gén hatása érvényesül. A domináns elnyomja a másik (recesszív) gént.

A kodomináns gén megjelenhet az utódokon, ha heterozigóta az utód, és egy másik módon jelenik meg, ha homozigóta. Jó példa erre a Mandarin, ami egyszeres mennyiségben (heterozigóta) a Mandarin színt hozza szürke gallérral és evezőtollakkal. Kétszeres mennyiségben (homozigóta) a Mandarin fehér galléros és evezős lesz, gyöngyösödhet. De a Fagyos kétszeres mennyiségben (homozigóta) letális, embrió halált okoz. Mandarin - Ta, Fagyos - Fr, Őszes - G és a Módosító gén - M

 

Recesszív gén: Fehérfejű - iv, Tarka - pi, Rózsás - ry, Kék - gr, a Színezett fejű - alCh és az Albínó - alEz azt jelenti, hogy akkor produkálják az utódok ezeket a színeket, ha homozigóták (kétszeres mennyiség). Mindkét szülőnek hordoznia kell az adott géneket, hogy az utódokon látható legyen a tulajdonság.

 

A táblázat nem tartalmazza az összes létező kombinációt, de mivel az öröklődésre szabályok vannak, az azonos öröklődésű gének egymással helyettesíthetőek. Pl.: ha egy helyen a Tarka helyett Kéket írunk, az is ugyanúgy fog öröklődni. Sokszor a lényeg a háttereken van. 

 

Egyszerű színtenyésztési táblázat 

(A hordozott gének zárójelben vannak)

 

hím tojó hím utód tojó utód
vadas vadas 100% vadas 100% vadas
vadas szőke 100% vadas (szőke) 100% vadas
vadas fehér 100% vadas (fehér) 100% vadas
       
szőke vadas

100% vadas (szőke)

100% szőke
szőke  szőke 100% szőke 100% szőke
szőke  fehér 100% szőke (fehér) 100% szőke
       
fehér  vadas 100% vadas (fehér) 100% fehér
fehér szőke 100% szőke (fehér) 100% fehér
fehér  fehér 100% fehér 100% fehér
       
vadas (szőke) vadas 50% vadas
50% vadas (szőke)
50% vadas 
50% szőke
vadas (fehér) vadas 50% vadas    
50% vadas (fehér)
50% vadas
50% fehér
vadas (szőke) szőke 50% vadas (szőke)
50% szőke
50% vadas
50% szőke
vadas (fehér) szőke 50% vadas (szőke)
50% szőke (fehér)
50% vadas
50% fehér
vadas (szőke) fehér 50% vadas (fehér)
50% szőke (fehér)
50% vadas
50% szőke
vadas (fehér) fehér 50% vadas (fehér)
50% fehér
50% vadas
50% fehér
       
szőke (fehér) vadas 50% vadas (szőke) 
50% vadas (fehér)
50% szőke 
50% fehér
szőke (fehér) szőke 50% szőke 
50% szőke (fehér)
50% szőke 
50% fehér
szőke (fehér) fehér 50% szőke (fehér) 
50% fehér
50% szőke 
50% fehér
       
albínó albínó  100% albínó 100% albínó
fehérfejű  fehérfejű

100% fehérfejű

100% fehérfejű
rózsás rózsás  100% rózsás 100% rózsás
színezett fejű  színezett fejű 100% színezett fejű 100% színezett fejű
tarka tarka 100% tarka 100% tarka 
kék  kék  100% kék  100% kék 
       
mandarin nem mandarin szín 

50% mandarin

50% nem mandarin

50% mandarin

50% nem mandarin

mandarin heterozigóta mandarin heterozigóta

25% vadas

50% mandarin heterozigóta

25% mandarin homozigóta

25% vadas

50% mandarin heterozigóta

25% mandarin homozigóta

mandarin heterozigóta  mandarin homozigóta 

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin homozigóta

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin homozigóta

mandarin homozigóta  mandarin heterozigóta

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin homozigóta

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin homozigóta

mandarin homozigóta  mandarin homozigóta 

50% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös 

50% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös 

mandarin gyöngyös mandarin heterozigóta

25% mandarin heterozigóta

25% mandarin heterozigóta 

25% mandarin homozigóta

25% mandarin gyöngyös

25% mandarin heterozigóta

25% mandarin heterozigóta 

25% mandarin homozigóta

25% mandarin gyöngyös

mandarin gyöngyös  mandarin homozigóta

50% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös

50% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös

mandarin gyöngyös mandarin gyöngyös

25% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös

25% mandarin fehérhátú

25% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös

25% mandarin fehérhátú

mandarin fehérhátú mandarin gyöngyös

50% mandarin gyöngyös

50% mandarin fehérhátú

50% mandarin gyöngyös

50% mandarin fehérhátú

mandarin fehérhátú mandarin fehérhátú 100% mandarin fehérhátú 100% mandarin fehérhátú
mandarin fehérhátú  mandarin heterozigóta

50% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös

 

50% mandarin homozigóta

50% mandarin gyöngyös

mandarin fehérhátú  mandarin homozigóta 100% mandarin gyöngyös 100% mandarin gyöngyös
       
fagyos fagyos 

25% vadas

50% fagyos 

25% letális 

25% vadas

50% fagyos 

25% letális 

fagyos  nem fagyos szín 

50% mandarin

50% nem fagyos

50% mandarin

50% nem fagyos

őszes heterozigóta őszes heterozigóta

25% nem őszes 

50% őszes heterozigóta

25% őszes homozigóta

25% nem őszes 

50% őszes heterozigóta

25% őszes homozigóta

őszes heterozigóta őszes homozigóta

50% őszes heterozigóta

50% őszes homozigóta

50% őszes heterozigóta

50% őszes homozigóta

őszes homozigóta  őszes homozigóta

100% őszes homozigóta

100% őszes homozigóta

őszes  nem őszes szín 

50% mandarin

50% nem őszes

50% mandarin

50% nem őszes

       
vadas (tarka) vadas (tarka)

25% vadas
50% vadas (tarka)

25% tarka

25% vadas
50% vadas (tarka)

25% tarka

vadas (rózsás) vadas (rózsás)

25% vadas
50% vadas (rózsás)

25% rózsás

25% vadas
50% vadas (rózsás)

25% rózsás

vadas (fehérfejű) vadas (fehérfejű)

25% vadas
50% vadas (fehérfejű)

25% fehérfejű

25% vadas
50% vadas (fehérfejű)

25% fehérfejű

vadas (kék) vadas (kék) 

25% vadas
50% vadas (kék) 

25% kék

25% vadas
50% vadas (kék) 

25% kék 

vadas (színezett fejű) vadas (színezett fejű)

25% vadas
50% vadas (színezett fejű) 

25% színezett fejű

25% vadas
50% vadas (színezett fejű)

25% színezett fejű

vadas  mandarin heterozigóta

50% vadas

50% mandarin heterozigóta

50% vadas

50% mandarin heterozigóta

vadas  mandarin homozigóta 100% mandarin heterozigóta 100% mandarin heterozigóta
vadas (szőke) mandarin heterozigóta

25% vadas

25% vadas (szőke)

25% mandarin het.

25% mandarin (szőke)

25% vadas

25% mandarin het.

25% szőke

25% narancs

vadas (szőke) mandarin homozigóta

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin het. (szőke) 

50% mandarin heterozigóta

50% narancs heterozigóta

vadas (fehér) mandarin heterozigóta 25% vadas

25% vadas (fehér)

25% mandarin het.

25% mandarin (fehér)

25% vadas

25% mandarin het.

25% fehér

25% pink

vadas (fehér) mandarin homozigóta

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin het. (fehér) 

50% mandarin heterozigóta

50% mandarin het. (szőke) 

vadas  mandarin gyöngyös 100% mandarin heterozigóta 100% mandarin heterozigóta
vadas  narancs gyöngyös 100% mandarin (szőke) 100% mandarin 
vadas (szőke) mandarin gyöngyös

50% mandarin het.

50% mandarin (szőke)

50% mandarin het.

50% narancs

vadas (szőke) narancs gyöngyös

50% mandarin

50% mandarin (szőke)

50% mandarin

50% narancs

vadas (fehér) mandarin gyöngyös

50% mandarin het.

50% mandarin (fehér)

50% mandarin 

50% pink

vadas (fehér) narancs gyöngyös

50% mandarin (szőke)

50% narancs (fehér)

50% narancs

50% pink

szőke mandarin heterozigóta

50% vadas (szőke)

50% mandarin (szőke) het. 

50% szőke

50% narancs

szőke  mandarin homozigóta  100% mandarin (szőke) het. 100% narans het.
szőke (fehér) mandarin heterozigóta 25% vadas (szőke)

25% vadas (fehér)

25% mandarin (szőke)

25% mandarin (fehér)

25% szőke

25% narancs

25% fehér

25% pink

szőke (fehér)  mandarin homozigóta

25% mandarin (szőke)

25% mandarin (fehér)

25% narancs

25% pink

szőke (fehér) mandarin gyöngyös

50% mandarin (szőke)

50% mandarin (fehér)

50% narancs

50% pink

szőke (fehér)  narancs gyöngyös

50% narancs (szőke)

50% narancs (fehér)

50% narancs

50% pink

szőke (fehér)  mandarin fehérhátú

50% mandarin (szőke)

50% mandarin (fehér)

50% narancs

50% pink

szőke (fehér) narancs fehérhátú

50% narancs (szőke)

50% narancs (fehér)

50% narancs

50% pink

       
tarka tarka 100% tarka 100% tarka
tarka vadas 100% vadas (tarka) 100% vadas (tarka)
tarka vadas (tarka)

50% tarka

50% vadas (tarka

50% tarka

50% vadas (tarka)
tarka fagyos

50% vadas (tarka)

50% fagyos (tarka)

50% vadas (tarka)

50% fagyos (tarka)
tarka fagyos (tarka)

25% ice - jeges

25% tarka

25% vadas (tarka)

25% fagyos (tarka)

25% ice - jeges

25% tarka

25% vadas (tarka)

25% fagyos (tarka)
       
narancs heterozigóta narancs heterozigóta

25% narancs homozigóta

50% narancs heterozigóta

25% szőke

25% narancs homozigóta

50% narancs heterozigóta

25% szőke
narancs heterozigóta narancs gyöngyös

50% narancs gyöngyös

50% narancs

50% narancs gyöngyös

50% narancs

narancs heterozigóta mandarin heterozigóta

25% mandarin homoz. (szőke)

50% mandarin (szőke)

25% vadas (szőke)

25% narancs homoz.

50% narancs

25% szőke
narancs gyöngyös vadas 100% mandarin (szőke) 100% narancs
narancs gyöngyös szőke 100% narancs 100/ narancs
mandarin heterozigóta narancs heterozigóta

25% mandarin gyöngyös (szőke)

50% mandarin (szőke)

25% vadas (szőke)

25% mandarin gyöngyös

50% mandarin

25% vadas
fehér  narancs heterozigóta

50% szőke (fehér)

50% narancs (fehér)

50% fehér

50% pink

fehér  mandarin 

50% mandarin (fehér)

50% vadas (fehér)

50% fehér

50% pink
fehér mandarin gyöngyös 100% mandarin (fehér) 100% pink
fehér narancs gyöngyös 100% szőke (fehér) 100% pink
pink pink

25% fehér

50% pink

25% pink gyöngyös

25% fehér

50% pink

25% pink gyöngyös

       
kék (szőke) kék 

50% kék 

50% kék (szőke)

50% kék

50% világos kék 

világos kék  világos kék  100% világos kék 100% világos kék 
világos kék  kék 100% kék  100% világos kék 
kék (szőke) világos kék 

50% kék (szőke)

50% világos kék

50% kék

50% világos kék 

       
rózsás (szőke) rózsás  50% rózsás

50% rózsás (szőke)

50% rózsás

50% barack

barack barack 100% barack 100% barack
barack rózsás 100% rózsás 100% barack
rózsás (szőke) barack

50% rózsás (szőke)

50% barack

50% rózsás

50% barack

       
fehérfejű (szőke)  fehérfejű 

50% fehérfejű

50% fehérfejű (szőke) 

50% fehérfejű

50% ivory

ivory ivory 100% ivory 100% ivory
ivory  fehérfejű  100% fehérfejű 100% ivory 
fehérfejű (szőke) ivory

50% fehérfejű (szőke)

50% ivory

50% fehérfejű

50% ivory

       
vad tarka (szőke) vad tarka 

50% vad tarka

50% vad tarka (szőke)

50% vad tarka

50% szőke tarka

szőke tarka szőke tarka  100% szőke tarka 100% szőke tarka
szőke tarka vad tarka 100% vad tarka 100% szőke tarka
vad tarka (szőke) szőke tarka

50% vad tarka

50% szőke tarka

50% vad tarka

50% szőke tarka

       
Mandarin heterozigóta Fehérfejű

50% Vadas (fehérfejű)

50% Mandarin (fehérfejű) het.

50% Vadas (fehérfejű)

50% Mandarin (fehérfejű)

Mandarin (fehérfejű) het. Fehérfejű

25% Vadas (fehérfejű)

25% Mandarin het. (fehérf.)

25% Fehérfejű

25% Kajszi 

25% Vadas (fehérfejű)

25%  Mandarin (fehérfejű)

25% Fehérfejű

25% Kajszi 

       
kajszi heteroz. kajszi heteroz.

25% kajszi homoz.

50% kajszi heterozigóta

25% fehérfejű

25% kajszi homoz.

50% kajszi heterozigóta

25% fehérfejű
kajszi (szőke) heterozigóta kajszi heterozigóta

12,5% kajszi homoz.

12,5% kajszi homoz (szőke)

25% kajszi heteroz.

25% kajszi heteroz. (szőke)

12,5% fehérfejű

12,5% fehérfejű (szőke) 

12,5% kajszi homoz.

12,5% pezsgő homoz.

25% kajszi heteroz.

25% pezsgő heteroz.

12,5% fehérfejű

12,5% ivory

       
 van még, majd folytatom ...      

 

 

VISSZA

 


Copyright  Minden jog fenntartva!

Kis Klaudia


 

 

Hírek, újdonságok

  • Könyv, könyv, könyv
    Vannak kacagó gerléid? Szeretnél róluk még többet tudni?
    Például a származásukról, étrendjükről, gondozásukról és tenyésztésükről.
    Szeretnéd tudni milyen színű gerléd van, és milyen pár illik hozzá?
    Szeretnél kiállításra menni, de nem tudod mik a követelmények?
    Kíváncsi vagy, és érdekelnek a különlegességek? 
    Akkor itt a lehetőség, hogy megrendeld az első kacagó gerlékről szóló magyar nyelvű könyvet, amiben mindent megtalálsz, amit a kacagó gerléről tudni kell.
     
    kacagó gerle könyv
  • Gazdát kereső gerlék

    Mindenki kedvére válogathat a saját tenyésztésű fiatal gerléim közül. Miért érdemes tőlem beszerezni a gerléket? 

    • zárt gyűrű (egyedi azonosító);
    • ivarérett és fiatal példányok is;
    • párban vagy nemenként is;
    • a gerlék többsége kézszelíd, de vannak köztük különösen szelíd példányok;
    • különleges színváltozatok, ritka mutációk (őszes, kontyos, selyem tollú);
    • igazi vérfrissítés: Belgiumból származó szülőktől gyönyörű nagy testű példányok;
    • származási lappal (néhány egyednél ük szülőkig visszavezetett családfa, színek szerint) színtenyésztés folytatásához
    • élősködők ellen kezelve, féregtelenítve;
    • szaktanácsadás. 

    Szívesen adok tanácsot, hogy mit mivel érdemes párba tenni a szebbnél szebb fiatalok elérése érdekében.

    Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor a Facebookon, vagy az alábbi e-mail címen: kacagogerlehonlap@gmail.com megtalálható vagyok, és örömmel adok bővebb felvilágosítást.

  • Állomány csökkentés
    2022-02-04 07:56:22

    Kedves Mindenki! 

    Néhány kiváló tenyész madaramtól meg fogok válni idén, mivel szeretném az állományom létszámát csökkenteni.

    A gazdát kereső gerlékről fotók, leírások hamarosan elérhető lesz itt a honlapon. 

    Keressetek bizalommal! :) 

  • Tenyésztői klub frissítése

    Mivel többen jelezték, hogy sok tenyésztő már nem aktív a klubban, ezért mindenkivel egyesével felveszem a kapcsolatot. Akik nem tenyésztenek már gerlét, vagy nem jeleznek vissza, ők törlésre kerülnek az oldalról. Így már csak friss, aktuális tenyésztői lista lesz elérhető. 

    www.kacagogerle.freewb.hu/tenyesztoi-klub

     

  • 10 év, új év
    2021-01-01 18:10:41

    Kedves Látogatók! A honlap időközben 10 éves lett! Köszönöm azoknak, akik olvasták/olvassák. Egyúttal szeretnék Boldog új évet is kívánni 2021-re. :) 

    Elindult időközben a youtube csatornám is, melyen sok érdekes videót találhattok: 

    Klaudia Kacagó Gerléi a YouTube-on

  • Készül az oldal ...
    2010-12-22 18:48:18

    Hamarosan ...

Szavazás

Mennyi pénzt szánnál egy különleges, nagyon ritka színű gerlére?
2000 forint alatt
maximum 3000 forintot
talán 4000 forintot is
5000 forint és nem több
5000 forint fölött is akár
semennyit, az ingyen gerle is ugyanazt tudja
Asztali nézet