MENÜ

Copyright © Minden jog fenntartva! 

DNS minta adományozás az USA-ba

 

2012 novemberében kaptam egy e-mailt, egy kutató hölgytől az Egyesült Államokból. Azzal keresett meg, hogy a Utah Egyetem laboratóriumában egy kutatásban vesz részt, ahol a madarak (különösen a galambok) konty- és egyéb tollváltozatait vizsgálják. Feltérképezik a génállományukat. Találtak egy gént, ami a házi galamboknál a kontyosságot okozza, és a továbbiakban Kontyos kacagó gerléket is szeretnének még tanulmányozni.

A kutatásuk folytatásához DNS mintákra lenne szükségük. Megkérdezte, hogy tudnék-e adományozni én is toll mintákat a kontyos és sima fejű kacagó gerléimtől. Valamint arra kért, hogy amennyiben tudok, szervezzek be más magyarországi tenyésztőket is.

A labor weblapja: Shapiro Laboratory

 

Nagyon izgatott lettem, és megörültem a lehetőségnek. A koordinátor lettem: a kapcsolat a tenyésztők és a labor között. Azonnal válaszoltam is, valamint elkezdtem más tenyésztőket is bevonni a dologba. Az internet ebben nagy segítség volt, végül 15 tenyésztőt sikerült bevonnom.

Abból fog állni ez az adományozás, hogy néhány tollat a gerléktől el kell küldeni az egyetem laborjának.

Hosszas levelezés, cím egyeztetés után január 2.-án indították útra az első "csomagot", Salt Lake City-ből, Utah államból. Január 14.-én meg is érkezett rendben minden hozzám.

 

Nagy boríték, benne egy válasz boríték, több kisebb sárga boríték felcímkézve (amibe a tollakat kell majd elhelyezni), valamint 3 féle dokumentum is (egy nyilatkozat, egy instrukciós papír és egy másolat az export engedélyről). A nyilatkozatot aláírva vissza kell majd küldeni a labornak.

Kép a csomagról:

 pakk

 

Érdekességként közzé teszem az instrukciókat és a nyilatkozatot is, amit lefordítottam.


 

Instrukciók

Köszönjük, hogy önkéntesen részt veszel a tanulmányunkban. Mellékeltünk több kisebb borítékot címkével, ami a madaraidról az információkat tartalmazza, és egy előre megcímzett nagy fehér borítékot, amibe majd a kisebb borítékokat kell helyezned, hogy vissza tudd nekünk azokat küldeni. Van még egy kiegészítő papír, amit alá kell írnod, ezáltal engedélyezed nekünk a tollak felhasználását. Kérjük, annyi mintát vegyél „díszes” (különösen fej kontyos) gerlétől, amennyit csak tudsz. Sima fejű gerlék mintái és különböző színű gerlék mintái is hasznosak a tanulmányunkhoz. De kontyos gerlék mintái a leghasznosabbak most nekünk jelenleg.

Mintagyűjtés:

  • Az egy madártól származó tollakat egy borítékba kell helyezni.  (1 gerle/sárga boríték) A nagyobb tollakat el lehet hajlítani, hogy illeszkedjenek a kis borítékba, VISZONT nagyon óvatosan fogd meg a toll nyelét (ahol a toll a madárhoz kapcsolódik). Itt helyezkedik el a DNS a tollban.
  • Ne tegyél különböző gerlék tollait ugyanabba a borítékba. Ez veszélyezteti a tanulmány pontosságát és megbízhatóságát. Kérlek, a tollakat közvetlenül a madárból tépd ki, és helyezd a borítékokba. Kérlek, ne gyűjtsd össze az elhullajtott tollakat.
  • Ideális minta egy madártól 5-6 tollat tartalmaz. A legjobb tollak a „vér tollak” (tokos tollak, félig még tokosak), mert azok tartalmazzák a legtöbb DNS-t. Szárny és farok tollak is kitűnőek.
  • Ha összegyűjtötted a tollakat egy madártól, közvetlenül helyezd azokat a borítékba, majd zárd le a borítékot. Használj új borítékot minden további madárnál.

A címke kitöltése:

  • dísz: toll dísz a madáron (pl.: kontyos)
  • neved
  • jelzés: szám, amit használsz a madarak jelölésére (pl. gyűrű szám)
  • nem: hím vagy tojó
  • szín: a szín, ahogy nevezed a madarat

A minták visszaküldése:

  1. Ha a mintákat az USA-n kívülről küldöd, kérlek melegítsd fel a tollakat 60 fokra 30 percig, mielőtt postázod. A melegítési lépést a kis borítékokban is el lehet végezni.
  2. Helyezd a kis borítékokat a nagy borítékba.
  3. Kérlek ellenőrizd, hogy aláírtad e a hozzájárulást, enélkül nem tudjuk használni a mintákat.
  4. Kérlek tudass velünk bármilyen rokonsági információt a madaraiddal kapcsolatban, vagy egyéb információt, amit úgy gondolod hasznos lehet.
 

Köszönjük a segítséged ebben a projektben!


 

És a Nyilatkozat, amit aláírva vissza kell küldeni:

 

Exportált madár „anyag” származásának és kezelésének igazolása

Feladó:

Címzett:

Tárgy: háziasított gerle tollak exportálása, USDA APHIS engedély szám ****

 

A kutatás feltételeinek megfelelően - engedély szám **** (másolat mellékelve) -, igazolom, hogy a biológiai anyag ebben a szállítmányban:

  1. madaraktól származik
  2. legalább 30 percig 60 C fokra felhevített
  3. nem került érintkezésbe más állati eredetű anyaggal

 

Igazolom, hogy mindhárom fenti feltétel teljesült, és hogy az anyagokat én csomagoltam, vagy az én közvetlen felügyeletem alatt lettek csomagolva.

Beleegyezem, hogy a Utah Egyetem használja a madaraimból származó mellékelt mintákat, hogy abból DNS-t nyerjen ki, genetikai vizsgálatokat végezzen, és korlátlan ideig tárolja a toll és DNS mintákat.

Köszönjük az érdeklődését és közreműködését!

 

Aláírás:

A szállítás dátuma:


 

2012: Szóval ezen dolgozom jelenleg, keresek még tenyésztőket, tartom a kapcsolatot a laborral, segítek a résztvevőknek.

 

Szeretném megköszönni az eddigi jelentkezőknek (15 fő), hogy részt vesznek ebben az adományozásban, és szánnak rá időt és energiát, hogy begyűjtsék és elküldjék a mintákat:

- Pontáné Köteles Gyöngyi

- Puhl Dóra

- Harsányi István

- Kozák Krisztián

- Soós Ádám

- Szilva Lajos

- Teszárs Kristóf

- Verbinyecz Robi

- Kis Klaudia

+ sokan mások :)

 


FRISS HÍR!

2014:

Tavaly küldtük el a mintákat az USA-ba. A napokban kaptam levelet a laborból.
Azt írták, hogy megtalálták amit kerestek, a pontos mutációt ami a kontyot okozza a kacagóknál, és ezt hamarosan publikálni is fogják. (A házi galamboknál mindezt már meg is tették - teljesen feltérképezték őket genetikailag - színek, toll változatok.)

Szóval, miután megkapták a mi toll mintáinkat, minden egyes tollból kivonták a DNS-t, és megvizsgálták, hogy melyik gén tér el az eredetitől, melyik a mutáns. Majd ezekből egy másolatot E. coli baktériumokba helyeztek (!). Ez a baktérium így olyan "gerle fehérjét" állított elő, amit lehetett tanulmányozni. Azt vizsgálják, hogy a mutációk hogyan befolyásolják a fehérjék működését (a mutáns fehérje hogyan képes kontyot okozni). Ezek a kísérletek egyébként nagyon lassúak, ezért kellett ilyen sok időnek eltelnie, amíg találtak is valamit.

Most a színeket kezdik el tanulmányozni. Remélem mindent sikerül majd publikálniuk. Olyan jó érzés, hogy mi innen a távolból néhány tollal hozzájárultunk ezekhez a kísérletekhez.

 

Itt olvasható angolul a galambos tanulmány. A fényképeknél publikáltak néhány gerlés fotómat is. :)

 

https://archive.unews.utah.edu/news_releases/doves-share-pigeon-gene-for-head-crests/

 

 


 

Magyarországon is hírt adtak a kutatásróll, sajnos a magyar vonatkozást senki sem említi. :)

 

http://index.hu/tudomany/2013/04/16/megfejtettek_a_punk_galambok_titkat/

 

És egy másik:

 

Díszes titkokat rejt a szirti galamb génje

Egy nemzetközi tudóscsoport feltérképezte a szirti galambnak, a házi galamb ősének a teljes genomját. A kutatók felfedték a házi galamb közel-keleti eredetét, és hogy a városi galambok szökött versenymadarakkal állnak rokonságban. A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban a szakemberek arról is beszámoltak, hogy milyen mutációknak köszönhető bizonyos galambfajok díszes tollkoronája.
Több mint tízezer madárfaj él a Földön, de keveset tudunk a genetikai és fejlődéstani változatosságuk okairól. A szirti galamb géntérképének feltárása a madarak fejlődésébe ad újfajta betekintést – mondta Michael D. Shapiro, a Utahi Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője.

A szirti galamb kromoszómáiban 17 300 gén található, az emberi genomban 21 ezer gént azonosítottak a tudósok. A galambokat több mint ötezer éve háziasították, korábban, mint bármely más madarat. A szakemberek megállapították, hogy a galamb az egyik legváltozatosabb külső-belső tulajdonságokkal rendelkező madárfaj, körülbelül 350 alfaja ismeretes, valamennyi sajátos egyéni jellemzőkkel bír.

Egy speciális szoftver segítségével, amelyet a tanulmány társszerzője, Mark Yandell humángenetikai professzor fejlesztett ki, a szakembereknek sikerült meghatározniuk azt az egyetlen gént, az EphB2-t, amelynek változatai felelősek azért, hogy az állatok fején és nyakán lévő tollazat nem lefelé, hanem felfelé nő, egyfajta koronát képezve.

Ugyanerről a génről az emberek esetében megállapították, hogy hozzájárul az Alzheimer-kór, a prosztatarák és más rosszindulatú megbetegedések megjelenéséhez - idézte a ScienceDaily tudományos hírportál Shapirót, aki hozzátette, hogy a 350 galambfajta közül mintegy 80-nál található meg ez a csodálatos korona, amely a párválasztásnál játszik fontos szerepet.
A kutatók összehasonlították a szirti galamb genomját a csirke, a pulyka és a zebrapinty géntérképével. Annak ellenére, hogy 100 millió év telt el azóta, hogy ezeknek a madaraknak a fejlődése szétvált, géntérképük nagyon hasonló - közölte Shapiro.

forrás: http://index.hu

 


 

 

 

 

Hírek, újdonságok

  • Nyári teendők
    2017-06-19 13:09:57

    Sok sok friss víz a tubiknak, árnyékos hely ... erre van szükségük ebben a melegben.

  • BÚÉK
    2016-12-31 12:33:01

    Boldog új évet kívánok minden kedves látogatónak!

     

  • KARÁCSONY
    2016-12-25 18:17:13

    Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :)

  • Eladó gerlék
    2016-06-03 07:13:14

    Sziasztok! Van néhány eladó gerlém. Párok és fiatalok is. Akit érdekel, annak a kacagogerlehonlap@gmail.com címen bővebb információt tudok adni. :)

    Szép napot!

  • ÚJÍTÁSOK
    2016-04-10 10:57:12

    Több újítást is csináltam a honlapon, képekkel, videókkal illusztráltam a korábbi anyagokat, érdemes nézelődni. :)

     

  • Költési szezon
    2016-03-12 23:05:08

    Lassan itt a költési időszak, a gerlék mozgolódnak, fészket raknak. Mindenkinek sok szép egészséges kisgerlét kívánok! :)

  • Publikáltak a Utah egyetemen
    2015-06-27 10:13:27

    Miután felkerestek, 2013 év elején küldtünk DNS mintákat az egyetem kutató laboratóriumának kontyos és normál fejű kacagó gerléktől. Hosszú és fáradtságos munka után tegnap tették közzé a végleges kutatási eredményeket. 15 magyar minta csomaggal járultunk hozzá a kutatáshoz. A cikk eredeti nyelven itt érhető el. Fordítás később. :)

    http://unews.utah.edu/news_releases/doves-share-pigeon-gene-for-head-crests/

  • Költési szezon
    2015-02-27 12:54:22

    Lassan, de biztosan közeledik a tavasz, elérkezik az idő, hogy a párokat felkészítsük a költési szezonra, és rendbe tegyük a gerlék helyeit, fészkeket gyártsunk, stb.

    Izgalmas időszak, a párba állítások megtervezése, gyűrű rendelés, fertőtlenítés, fészek építés :)

    Sok sikert mindenkinek!

  • 4 év
    2014-12-22 09:51:12

    4 évvel ezelőtt ezen a napon kezdtem el készíteni ezt a honlapot, hogy legyen végre magyar nyelven is elérhető anyag a Kacagó gerlékről.

    Köszönöm az eddigi látogatásokat, hozzászólásokat, remélem időnként mindenki visszajön szétnézni. :)

     

  • Új külső
    2014-12-02 16:02:24

    4 év után új fejlécet kapott az oldal, remélem Nektek is tetszik. :)

    Köszönet Kozák Krisztiánnak.

  • Megújult a Színváltozatok menüpont!
    2013-04-25 11:15:26

    A kacagó gerle mutációi és színkombinációi

    http://kacagogerle.freewb.hu/szinvaltozatok

    MEGÚJULT !!!


    Senki ne mondja, hogy a kacagó gerle egy unalmas gerle :)

     

  • Érdekességek a kacagó gerléről
    2012-10-14 12:20:43

    Érdekességek a kacagó gerléről: hibridek, 26 éves tojó, fórumok, mozaik kacagó gerle, kézzel nevelés, hintázás, szabadon engedés, amit nem szabad megtenni ... részletek itt:

    http://kacagogerle.freewb.hu/erdekessegek

  • Készül az oldal ...
    2010-12-22 18:48:18

    Hamarosan ...

Szavazás

Melyik a kedvenc színed?
Vadas, Szőke
Fehér
Tarkák
Mandarin, Narancs
Gyöngyösök
Rózsás, Barack
Kék, Világos Kék
Fehérfejű, Ivory
Színezett fejű
Ibolya / Narancs nyakú
Egyéb
Mind tetszik
Asztali nézet