A kacagó gerle fióka fejlődése
Egy Kék fióka fejlődésének bemutatása részletesen, blog: http://kacagogerle.blogger.hu/
Mielőtt konkrétan a fiókákról írnék, a születés előtti eseményeket is bemutatom.
Párba állítás
1 hímet és 1 tojót kiválasztunk, majd elkülönítjük őket (pl.: költőketrecbe), hogy zavartalanul költhessenek. 1-2 hét alatt teljesen összeszoknak, és párként kezdenek viselkedni. Egymás mellett alszanak, tollásszák egymás fejét és nyakát. A hím folyamatosan udvarol a tojónak, fészkelési alkalmatosságokat keres és fészekre hívja választottját. Mindenféle ágakat, fűszálat összegyűjt, és a tojónak adja, aki ezt szépen elrendezgeti a kiválasztott fészekben.
Párzás
Egy rituáléval kezdődik: kölcsönös tollászkodás, majd csőrözés és a hím elkezdi etetni a tojót. Ezután a tojó felveszi a párzó pozíciót, a hím a hátára ugrik, és megtörténik a dolog. Az esemény végeztével mindketten kacagnak, és rendezgetik a tollaikat. Az etetés, és a párzás többször is megismétlődhet egymás után. Naponta többször is párosodnak.
Fészek próba
A tojásrakás előtti 1-2 napon a tojó egyre több időt tartózkodik a fészekben, rendezgeti, forgolódik. Fészekre hív, turbékol.
1. tojás
Az első tojás általában délután érkezik. Ekkor még nem kezdődik meg a kotlás, csak őrzik a tojást a szülők.
2. tojás
40-42 órával az első után. Ekkor kezdődik meg tulajdonképpen a kotlási folyamat. (Bizonyos esetekben előfordul, hogy nem lesz második tojás, de 2 tojásnál soha nem tojnak többet.)
25% az esélye, hogy mindkét tojásban tojó utód lesz, 25% hogy mindkettőben hím, és 50%, hogy 1 hím és 1 tojó lesz a fészekben.
Kotlás
14-16 napig tart, a második tojás megérkezése után kezdődik. A két szülő felváltva kotlik a tojásokon. A hím napközben 6-10 órára váltja a tojót, aki a maradék időben este és éjszaka kotlik.
A termékeny tojások héja pár nap után megvastagodik, meszes, sötét fehér lesz. A terméketlen tojás héja továbbra is átlátszóbb marad.
A kotlási idő alatt a szülők rendszeresen forgatják a tojásokat maguk alatt, hogy egyenletesen érje a meleg minden oldalukat. A kotlás alatt, amíg a madár a fészken ül, visszatartja a ürülékét. Amikor leváltja a párja, akkor pottyant egy hatalmasat.
Kacagó gerle embrió
Az embrió mozog a tojásban (a kép nem olyan éles, de a lényeg látszik)
És akkor jöjjön a fióka története:
A fejlődés mértéke függ a hőmérséklettől, a szülők gondosságától, attól hogy a kicsi egyke vagy van testvére és az egyedtől is. Néhány napos késés nem gond, ez behozható. A képeken különböző színváltozatú fiókák vannak, egy konkrét kicsi fejlődését végigkövetni képekben ezen a blogon lehet.
ITT: http://kacagogerle.blogger.hu/
Minden szín mutáció és kombináció másképp néz ki kiskorában, erről részletesebben ITT olvashatsz.
FIÓKÁK - avagy miből lesz a cserebogár
Kopogás
A 13-14. nap környékén a tojásban lévő kicsi elkezdi a csőrfogával a tojás héját kopogtatni. 24-48 óra múlva kel ki a tojásból. Először légző rést kopogtat magának, majd körbe kopogtatja belülről a tojást egy vonalban. SOHA nem szabad kiszedni a picit a tojásból, mivel ezzel vérzést okozhatunk neki, amibe bele is halhat. Saját erejéből kell megszületnie. A szülők a kikelés előtt már nem forgatják a tojásokat. Ha megfogunk egy ilyen kopogós tojást, akkor próbáljuk meg olyan pozícióba visszahelyezni a fészekbe, ahogyan kivettük, mert ha elmozdítjuk, akkor a kicsinek új helyen kell elkezdeni kopogni, és bele is pusztulhat a kimerülésbe. A szülők a kopogás elkezdésekor többet kezdenek el enni, elkezdődik a begytej termelése.
Kibújás
24-48 órával a kopogás elkezdése után történik, a ketté "vágott" tojáshéjat szétfeszíti és kibújik a fióka. Ilyenkor általában mindkét szülő a fészekben van.
Az újszülöttek csukott szemmel jönnek a világra, és kevés szőr szerűség borítja a testüket. A bőrük és a szőrök színe a színváltozat szerint eltérő. A fejüket még nem tudják tartani, mivel a nyak izmaik még gyengék.
Újszülött Kacagó gerle bébik (4-5 grammosak)
4-6 órásan
A szülők ez idő alatt etetik meg először a kicsit, aki ekkor tanul meg enni. A szülők begyében termelődő begytejet kap. (4 féle begytej van, ahogy a fióka nő, úgy változik az összetétele.) 2 óránként etetik. Éjszaka 6 órát kibír etetés nélkül, ha előtte jól lakott.
A kicsik életének legkritikusabb szakasza az első 1-2 nap. A szülőknek melegen kell őket tartani, és etetni őket. Ne nagyon zavarjuk a fészken ülő madarat ez idő alatt, hiszen a riadt-védelmező szülő akár rá is taposhat az apróságra, aki így percek alatt megfullad.
Az első nap
Kritikus időszak, 2 óránkénti etetés, fontos hogy állandó melegen legyen a kicsi. A szemét kinyithatja egy pillanatra, de általában 3-4 napos koráig nem gyakran. Néhányan ilyenkor már megkapaszkodnak a fészek ágacskáiban.
Második nap
Kezdenek mozgolódni, mászkálni, etetéskor már próbálják a csőrüket a szülők csőrébe tenni, de még túl gyenge a nyakuk és csukva van a szemük, így segítségre szorulnak.
Egyre több begytejet igényelnek, amibe a szülők már kis százalékban apróbb mag darabokat is vegyítenek. A víz nagyon lényeges ebben az időszakban.
Egy és két napos fiókák
Harmadik nap
Kezdenek megjelenni a tokok végei a szárnyakon, és a kicsi egyre többet eszik, a nyaka is erősödik, már szépen tartja a fejét.
Negyedik nap
A szem ilyenkor kinyílhat. Amikor jól vannak lakva a begyük hatalmas, látszanak benne a mag darabok, és a víz. Minden órában kapnak vizet.
Ötödik nap
A kicsik étvágya hatalmas. A toll tokok gyorsan nőnek a szárnyon, és a háton.
A szem többször van nyitva. A kicsi kétszer akkorának néz ki, mint pár nappal ezelőtt. Nagyon gyorsan fejlődnek.
Videó két gerle fiókáról 6 naposak, a jellegzetes hangjuk is hallható
Hetedik nap
A fióka eléggé nyurgává válik, minden nap kell, hogy gyarapodjon a súlya. A tollak csúcsai elkezdenek mutatkozni. A kibontás mértéke függ attól, hogy a szükők mennyire tollásszák a kicsit. A kicsi mostmár eléggé aktív, mászkál a fészekben. Szemmel kell tartani, nehogy kiessen és meghűljön. Tollak még csak a gerinc két oldalán vannak, a többi részen meztelen a fióka, különösen a has környékén. Gyűrűzési idő lehet. 7-10 napos korban. (fejlettségtől függ)
Ha a kicsi kontyos vagy homlokrózsás lesz, ez már látszódni fog a tarkóján (vagy a homlokán) a tokok állásából.
Kontyos fióka tarkóján a tokok össze-vissza állnak
Tíz nap
A fiókák egyensúlyérzéke egyre jobb. A szülők próbálják felkelteni az érdeklődésüket a magok iránt. A szemük tágra nyílt már, de csak a közelükben lévő tárgyakra tudnak fókuszálni. Méginkább aktív, mint eddig, izgalmukban lebegtetik a szárnyaikat, és sokat mozognak a szülők körül, lökdösik kifelé a fejüket. A kicsinek már nagyon melege van a szülők alatt, mivel már az új tollacskái kinőttek, ezért arrébb másznak. Ilyenkor már jobban szeretnek a szülők mellett aludni, mint alattuk. De ha hidegebb lesz, vagy megijednek, akkor vissza másznak a szülők alá.
Tizenkét nap
A kicsi elkezd a szárnyával legyezni, rázogatni és csipogni kezd, amikor meglátja a szülőket. Már tollászkodik, és nyújtóztatja a szárnyait és a lábait is, és a szülők már nincsenek állandóan a fészekben. A tollacskái már melegen tartják. De amikor lehűl a levegő, akkor a szülők még megmelengetik. A szülők nem mindig vesznek már tudomást a kicsiről, arra bátorítják, hogy kiüljön a fészek szélére, egyensúlyozni és gyakorolni. Egy pár nap múlva ez meg is fog történni.
Ha a kicsi selyem tollú, ebben a korban már biztosan meg lehet ezt állapítani, néha már korábban is.
Gerle fiókákat etető szülők
A kicsik izgatottak, rezegtetik a szárnyukat, sípoló hangot adnak, követelik a kaját.
Tizenhárom nap
A kicsi elkezdi magától felszedegetni a magokat, de még mindig a szülei etetésére szorul. A kisebb tollak a szárny alatt ekkor kezdenek el nőni. Ha a közelben van ágacska, a kicsi már kiül oda, aztán vissza a fészekbe, ahogy tetszik neki.
Fészek szélén ülő fióka, lassan itt az ideje, hogy elhagyja a biztonságot nyújtó fészket
Tizennégy nap
Tizenöt - harminc nap
Egyre több időt tartózkodnak a fészken kívül, gyakran erősítik a szárnyaikat, csapkodnak, a talajon és az etetőben magokat csipegetnek, de a szüleiket továbbra is üldözik kaja után, hangosan sírnak, rezegtetik a szárnyukat. A tollazatuk még halvány, fokozatosan sötétednek, a fark tollaik is egyre hosszabbak lesznek.
15 napos kicsi napozik a kezemen
Majdnem 1 hónapos - a gallér tollak is elkezdtek előjönni
1 hónaposan
Már önállóan esznek, de néha még 1-1 potya etetést kikönyörgnek a szüleiktől. Már az ülőkén alszanak éjszaka. Továbbra is tollasodnak, színesednek. A szemszínük is megváltozik. A hangjuk is változik, próbálgatnak halk, turbékolás és kacagás szerű hangokat kiadni.
2 hónaposan
Vedlési időszak, amikor a végleges színezetük kialakul. Kb 4 hónapos korukig tart. Nagyon látványos időszak.
Tarka fiatal másfél hónaposan, majd két és fél hónaposan
FIATALOK VISELKEDÉSE néhány videóm
ismerkedés a kölessel
fiatal gerle turbékol
Később
Ivarérettség 6-7 hónaposan.
Tenyésztésükkel azonban ajánlott várni 1 éves korukig.
Copyright © Kis Klaudia
Hírek, újdonságok
Mindenki kedvére válogathat a saját tenyésztésű fiatal gerléim közül. Miért érdemes tőlem beszerezni a gerléket?
Szívesen adok tanácsot, hogy mit mivel érdemes párba tenni a szebbnél szebb fiatalok elérése érdekében.
Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor a Facebookon, vagy az alábbi e-mail címen: kacagogerlehonlap@gmail.com megtalálható vagyok, és örömmel adok bővebb felvilágosítást.
Kedves Mindenki!
Néhány kiváló tenyész madaramtól meg fogok válni idén, mivel szeretném az állományom létszámát csökkenteni.
A gazdát kereső gerlékről fotók, leírások hamarosan elérhető lesz itt a honlapon.
Keressetek bizalommal! :)
Mivel többen jelezték, hogy sok tenyésztő már nem aktív a klubban, ezért mindenkivel egyesével felveszem a kapcsolatot. Akik nem tenyésztenek már gerlét, vagy nem jeleznek vissza, ők törlésre kerülnek az oldalról. Így már csak friss, aktuális tenyésztői lista lesz elérhető.
www.kacagogerle.freewb.hu/tenyesztoi-klub
Kedves Látogatók! A honlap időközben 10 éves lett! Köszönöm azoknak, akik olvasták/olvassák. Egyúttal szeretnék Boldog új évet is kívánni 2021-re. :)
Elindult időközben a youtube csatornám is, melyen sok érdekes videót találhattok:
Hamarosan ...
Szavazás