MENÜ
Amit a kacagó gerléről tudni kell
Klaudia Kacagó Gerléi 2024
Copyright © Minden jog fenntartva! 

Kacagó gerle színtenyésztési alapok

 

Ahogy már korábban is említettem, a színtenyésztés a tenyésztés magasabb iskolája. Gyönyörű - új és ritka - színeket lehet kihozni a kacagó gerlék egyszerű színeiből, megfelelő párbaállításokkal. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos némi felkészültség mind elméletileg, mind gyakorlatilag.

Ha valaki eldöntötte, hogy egy bizonyos színváltozat kitenyésztésével (vagy tollváltozat tenyésztésével) szeretne foglalkozni, meg kell vizsgálnia néhány dolgot.

 

1. Először elméletben kell megtervezni a párbaállítást. A kívánt színű, tollú utódból kiindulva meg kell nézni, hogy milyen szülők produkálhatják őt. Az elméleti, genetikai részt kell kicsit tanulmányozni. (milyen génállományúnak kell lennie a szülőknek, hogyan kell őket párba tenni stb. stb. – erről a későbbiekben részletesebben írok majd, minden színt külön megvizsgálok)

Ha ez megvan, akkor meg kell nézni, hogy milyen tenyészmadaraink vannak, milyeneket tudunk beszerezni. Meg van-e a megfelelő tenyészmadár?

 

2. Ez az alapja mindennek. Egy jó minőségű, jó vérvonalú (ismert felmenőkkel), egészséges, ivarérett gerle. Az elméleti kritériumoknak megfelelően kell kiválasztani. Figyelni kell az egyedek nemére is! Sok esetben nem mindegy, hogy melyik színű gerle a hím és melyik a tojó a költőpárnál. És teljesen más eredményeket adhat, ha felcseréljük, tehát fontos!

Ha megvannak a megfelelő tenyészmadarak, kialakítottuk a költőpárt, akkor megfelelő helyre kell őket költöztetni. Vizsgáljuk meg, hogy meg van-e a megfelelő helye a költőpárnak?

 

3. A kacagó gerlék – akármennyire is szeretnénk ezt hinni -, nem monogámok. Több pár együtt tartásakor – pl.: 3-4-5 pár egy nagyobb röpdébe - rivalizálnak majd egymással, lesznek domináns hímek, és domináns tojók. Ha még esetleg plusz hímek is vannak a röpdében az csak bonyolítja a helyzetet. De a plusz tojók is bekavarnak. A domináns hímek több tojóval is párosodnak, de nem vesznek részt minden fióka felnevelésében (azt a másik tojóval párban lévő hím fogja elvégezni), a domináns hím pedig a saját párjának fog segíteni. Hogy a tojók miért viselkednek így, hogy miközben párba álltak egy hímmel, mégis mással is párosodnak, azt nem értem. Gondolom ebben közrejátszik az is, hogy a röpdében azért nem tud minden pár kellő territóriumot fenntartani magának, szinte csak a fészek közvetlen környékét védik. A természetben ez másképp lenne.

Előfordulhat az is, hogy 2-3 tojó is ugyanabba fészekbe tojik, verekedések is lehetnek, összetörhetik a tojást, kilökhetik a fiókát a fészekből.

Emiatt a viselkedés miatt elengedhetetlen, hogy páronként legyenek elhelyezve a színtenyésztésben résztvevő gerléink! Hiszen a színtenyésztésnél fontos, hogy 100%-ra ismerjük a szülőket, ne csak nagyjából. Annak úgy semmi értelme nincs, hogy 3 különböző hímből saccoljuk meg, hogy melyik az apa … Arról nem is beszélve, hogy csoportos tartásnál annak az esélye, hogy a kívánt szín kijöjjön elég minimális. Nem valószínű, hogy a 2 általunk kigondolt egyed párba áll és a fiókák is tőlük lesznek. Ha a kívánt párok egy ideig együtt is voltak elkülönítve a többiektől egy kalitban, amint más párokkal kerülnek össze, ugyanúgy fognak viselkedni. Nincs rá garancia, hogy együtt maradnak. Sőt, az lehetséges, hogy együtt kotlanak és nevelik a kicsiket, de nem lehetünk biztosak az apa kilétében 100%-osan, ami pedig a lényeg lenne.

A párzás sem biztos jel … hiszen a tojásrakás előtti napokban többször párosodnak a tojók, és mivel nem vagyunk velük a nap 24 órájában, ezért lehetséges hogy a tojásrakás előtti 12-24 órában épp egy másik hímmel is párosodott, amit mi nem láttunk.

 

A költő kalit a biztos. Itt zavartalan a költés, a kicsik biztonságban vannak. 100%-ra biztosak lehetünk a szülők kilétében. 100 cm hosszú, 70 cm magas és 60-80 cm széles kalit már megfelelő erre a célra. A kirepült fiókát 5-6 hetes korában (amikor már biztosan eszik önállóan) válasszuk el a szülőktől, és tegyük röpdébe, hogy megfelelően tudjon fejlődni az izomzata a mozgás segítségével.

 

Ha ezek a feltételek mind megvannak, akkor is van néhány dolog, amire még figyelnünk kell a költőpárunk védelme érdekében:

 

A költőpárt nem szabad túl hajszolni, akármennyire is szeretnénk a lehető legtöbb fiókát tőlük. Alap dolog, hogy októbertől márciusig pihenni hagyjuk őket. A köztes időben költhetnek, de maximum 5 alkalommal. És az lenne az ideális, ha 2 költés után is pihenhetnének egy kicsit. Ezt ők nem mindig akarják, de nekünk kell róluk gondoskodnunk és biztosítani ezt nekik, ahogy a téli pihenőt is.

 

Télire a költőpárt párt több másik párral együtt tehetjük egy nagyobb röpdébe telelni. Aki szeretné és tudja is, nemek szerint szétválaszthatja őket, így meg lehet próbálni elkerülni a téli hónapok alatt a tojásrakást.

 

Egyenlőre ennyi jutott eszembe. A színváltozatok kitenyésztésének pontos leírásával fogom majd folytatni.

 

Kis Klaudia

 

 VISSZA a színtenyésztéshez

 


 Copyright - Minden jog fenntartva


 

Hírek, újdonságok

  • Könyv, könyv, könyv
    Vannak kacagó gerléid? Szeretnél róluk még többet tudni?
    Például a származásukról, étrendjükről, gondozásukról és tenyésztésükről.
    Szeretnéd tudni milyen színű gerléd van, és milyen pár illik hozzá?
    Szeretnél kiállításra menni, de nem tudod mik a követelmények?
    Kíváncsi vagy, és érdekelnek a különlegességek? 
    Akkor itt a lehetőség, hogy megrendeld az első kacagó gerlékről szóló magyar nyelvű könyvet, amiben mindent megtalálsz, amit a kacagó gerléről tudni kell.
     
    kacagó gerle könyv
  • Gazdát kereső gerlék

    Mindenki kedvére válogathat a saját tenyésztésű fiatal gerléim közül. Miért érdemes tőlem beszerezni a gerléket? 

    • zárt gyűrű (egyedi azonosító);
    • ivarérett és fiatal példányok is;
    • párban vagy nemenként is;
    • a gerlék többsége kézszelíd, de vannak köztük különösen szelíd példányok;
    • különleges színváltozatok, ritka mutációk (őszes, kontyos, selyem tollú);
    • igazi vérfrissítés: Belgiumból származó szülőktől gyönyörű nagy testű példányok;
    • származási lappal (néhány egyednél ük szülőkig visszavezetett családfa, színek szerint) színtenyésztés folytatásához
    • élősködők ellen kezelve, féregtelenítve;
    • szaktanácsadás. 

    Szívesen adok tanácsot, hogy mit mivel érdemes párba tenni a szebbnél szebb fiatalok elérése érdekében.

    Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor a Facebookon, vagy az alábbi e-mail címen: kacagogerlehonlap@gmail.com megtalálható vagyok, és örömmel adok bővebb felvilágosítást.

  • Állomány csökkentés
    2022-02-04 07:56:22

    Kedves Mindenki! 

    Néhány kiváló tenyész madaramtól meg fogok válni idén, mivel szeretném az állományom létszámát csökkenteni.

    A gazdát kereső gerlékről fotók, leírások hamarosan elérhető lesz itt a honlapon. 

    Keressetek bizalommal! :) 

  • Tenyésztői klub frissítése

    Mivel többen jelezték, hogy sok tenyésztő már nem aktív a klubban, ezért mindenkivel egyesével felveszem a kapcsolatot. Akik nem tenyésztenek már gerlét, vagy nem jeleznek vissza, ők törlésre kerülnek az oldalról. Így már csak friss, aktuális tenyésztői lista lesz elérhető. 

    www.kacagogerle.freewb.hu/tenyesztoi-klub

     

  • 10 év, új év
    2021-01-01 18:10:41

    Kedves Látogatók! A honlap időközben 10 éves lett! Köszönöm azoknak, akik olvasták/olvassák. Egyúttal szeretnék Boldog új évet is kívánni 2021-re. :) 

    Elindult időközben a youtube csatornám is, melyen sok érdekes videót találhattok: 

    Klaudia Kacagó Gerléi a YouTube-on

  • Készül az oldal ...
    2010-12-22 18:48:18

    Hamarosan ...

Szavazás

Mennyi pénzt szánnál egy különleges, nagyon ritka színű gerlére?
2000 forint alatt
maximum 3000 forintot
talán 4000 forintot is
5000 forint és nem több
5000 forint fölött is akár
semennyit, az ingyen gerle is ugyanazt tudja
Asztali nézet