MENÜ
Amit a kacagó gerléről tudni kell
Klaudia Kacagó Gerléi 2024
Copyright © Minden jog fenntartva! 

A kacagó gerle gondozása

 

A kacagó gerle tartás nem különösebben nehéz feladat, azonban - mint minden élőlény - odafigyelést, törődést igényel, ez pedig némi időráfordítással jár. Fontos, hogy minden nap foglalkozni kell a gerlékkel (etetés-itatás). Oda kell rájuk figyelni, így ismerhetjük meg őket, a szokásaikat, a viselkedésüket, a magatartásukat. Így azonnal észrevehetjük azt is, ha furcsán, szokatlanul viselkednek, ami akár betegség tünete is lehet. Naponta friss vizet és eleséget igényelnek, a helyüket pedig rendszeresen kell takarítani, legalább hetente 1 alkalommal. A tisztaság fél egészség. 

A kacagó gerle könnyen megszelídül, ha foglalkoznak vele, felismeri a gondozóját, ragaszkodik az emberhez. Kedvenc csemegéjükkel könnyen rá lehet őket venni, hogy kézből egyenek. A szelídebbek kézre, fejre, vállra szállnak, nem félnek az embertől. Nem olyan játékosak, mint a papagájok, és nem túl tanulékonyak, azonban nagyon kíváncsiak. Mindent megvizsgálnak az ember ruháján, a fülbevalótól kezdve a cipőfűzőig. A gazdájukat felismerik, ezért van az, hogy ha idegen ember van a közelükben, akkor nem viselkednek természetesen. Egy kis törődéssel rövid időn belül az idősebb, vadabb egyedek is megszelídülnek, nem szükséges, hogy kézzel nevelt példány legyen. Hosszú ideig élnek, tehát jól gondoljuk át beszerzésüket!

 

Gerletartás, gondozás röviden

 

Ez a témakör meglehetősen sok dolgot átölel, ezért először csak általánosságban és nagyvonalakban említem, majd később kitérek rá részletesebben. 

 

    A lehetőségekhez képest a legnagyobb helyet biztosítsuk számukra (vagy időnkénti röptetést zárt térben!, szabadon röptetésre alkalmatlanok). Ne tartsuk őket egyedül, ideálisan párban élnek. Egy pár részére legalább 100 cm x 50 cm x 70 cm-es helyet ajánlok. A helyük legyen biztonságos, huzatmentes, és a délelőtti órákban érje természetes napfény.

    Az eleségük legyen változatos, többféle magot tartalmazzon, mellette legyen ásványi anyag és sóder mindig elérhető számukra. Friss víz naponta. Vitamint rendszeresen kapjanak. Féregtelenítés, külső-belső élősködők elleni kezelést legalább évente 2 alkalommal ajánlok.

A túlnőtt csőrt és karmot vissza lehet vágni, de elsősorban az okát keressük meg, amiért túlzottan megnő. (napfény, vitamin hiány, nem megfelelő ülőrúd)

     A gerlék nagy gondot fordítanak tollazatuk ápolására. A tollazatnak fontos szerepe van a hőmérséklet szabályozásban és a vízlepergető szerepe sem utolsó. Esztétikailag sem elhanyagolható, hogy vigyázzunk gerlénk tollazatára. Rendszeresen takarítsuk a helyüket, az ülőrudak legyenek távolabba  ketrec rácsától, hogy ne törjék össze a farktollaikat. A gerlék imádnak fürödni, amivel a tollazatukat is kondícionálják, ezért egy lapos edényben legyen számukra fürdővíz.

      A ketrec rendszeres takarítása nagyon fontos. A láb és a tollazat tisztán tartása elsődleges, de leginkább higiéniai oka van. A gerlék előszeretettel csipegetnek a földről, ezért elengedhetetlen, hogy az tiszta legyen. Nem mellesleg esztétikai oka is van, hiába szépek a gerlék, ha a helyük egy trágyadomb, senki sem szívesen tölt időt ilyen helyen. Pedig az igényesen kialakított, szép madárházak, röpdék vagy kalitkák díszei lehetnek az udvarnak, szobának, ezért fontos a tisztaság.

      A kacagókat télen is kint lehet tartani, megfelelő előkészületek mellett. 3 oldalról zárt hely, enegriadús magkeverék, langyos víz naponta 2 alkalommal.

15-20 évig is élhetnek, és hosszú évekig termékenyek. A születendő utódok számát azonban ajánlott kordában tartani, mivel egy pár egy év alatt akár 10-12 fiókát is felnevel, ha hagyjuk. A fiatalokat le kell választani a szülőktől önállósodásuk után 5-6 hetes korukban. Március végétől október elejéig költhetnek, az év többi részében pihenésre van szükségük. A fiatalokat 1 éves korukig ne rakjuk párba, nem tesz jót nekik, ha túl korán tenyésztésbe vannak véve. Az ivarérettség nem egyenlő a tenyészértettséggel. 

Most pedig nézzük az egyes témaköröket részletesebben!

 


A kacagó gerle étrendje 

 

Nagyon fontos, és alap téma a gondozás tekintetében, hogy mivel etetjük kedvenceinket. Mi az alap takarmányuk? Hányféle magot kaphatnak? Szükségük van vitaminokra? Miért fontos az ásványi anyag kiegészítés? Megeszik a gyümölcsöket? Lehet adni nekik nasit? Az alábbi linken bővebben olvashattok a gerlék táplálékáról, a kiegészítőkről, vitaminokról és sok egyéb érdekességről. 

 

Mit adjunk enni a kacagó gerléknek? 

 


A kacagó gerle elhelyezése 

 

Párban vagy kolóniában? Kint vagy a szobában? Röpdében vagy kalitkában? Telelhetnek kint a gerlék? Ezekre a kérdésekre mind megtalálható a válasz a következő linken.  

 

Hogyan helyezzük el a kacagó gerlét? 

 


 

A kacagó gerle ápolása 

 

 

 


 

 

A kacagó gerlét ajánlom minden korosztálynak, lehet kis gyerekek első háziállata, és idős emberek társa is.

   Madárházban, igényes kalitkában különösen szép látványt nyújtanának, és kellemes hangjukkal elvarázsolnák a lakókat például idősek otthonában, szanatóriumokban, hotelekben, panziókban, óvodákban, iskolákban, parkokban is. A szelíd egyedeket terápiás célokra is használják külföldön, beteg gyerekekhez viszik őket a kórházakba. Különösen a Selyem tollú kacagó gerle alkalmas ilyen célra, vagy gyerekek közelébe, hiszen röpképességük nagyjából 50 cm, így még csak véletlenül sem repülnek el.

selyem tollú gerle 

 

   Ne tartsuk azonban egyedül a kacagó gerlét! Attól nem lesz szelídebb, ha nincs társa, csak magányos. Párban tartva viselkednek természetesen, ekkor figyelhetjük meg leginkább a párok közötti bensőséges viselkedésformákat (kölcsönös tollászkodás, egymás mellett alvás, udvarlás). A párok is ugyanolyan szelídek lesznek, ha foglalkozunk velük.

gerle puszi 

 

A kacagó gerlének nincsenek nagy igényei, nem kell figyelni a páratartalomra, a hőmérsékletre, nem eszik egzotikus eleséget... Egyszerűen csak a lehetőségekhez képest a legnagyobb kalitkát/röpdét igényli, naponta friss vizet és eleséget, néha egy kis napfürdőt, homokot ...

 fürdőzés

Fürdőző gerle fiatalok 

 


GYakran Ismételt Kérdések

 

A madár kiválasztása

 

   Leendő madarunkat több helyről is beszerezhetjük. Legyegyszerűbb módja ennek, ha keresünk a közelben egy kacagó gerlékkel foglalkozó tenyésztőt, és felkeressük (A tenyésztői klubban az országban élő gerlékkel foglalkozó tenyésztőket próbálom összegyűjteni, ott is el lehet kezdeni a keresgélést - menü). Ha úgy látjuk, hogy szimpatikus a tenyésztő, készségesen válaszol minden kérdésünkre, jól bánik a kacagóival, megbízható, akkor elhozahtjuk tőle a kiszemelt madarat (madarakat). Ezzel kapcsolatban azonban felmerülhetnek bizonyos kérdések, amikre megpróbálok röviden, általánosan válaszolni. 

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK  a kacagó gerlékkel kapcsolatban:

 

Milyen színű madarat válasszak?

Ez teljesen egyéni dolog, mindenkinek más szín tetszik. A színek nem jelentenek semmit, nem turbékol jobban az egyik, és nem kacag többet a másik. Esztétikai kérdés. :)

 

Milyen nemű madarat válasszak?

Ha egy, már meglévő madarunkhoz veszünk párt, akkor adott a dolog, hím mellé tojót, tojó mellé hímet vegyünk. A hímek többször adnak ki hangot, többet kacagnak, és turbékolnak. Egyébként külsőre a két nem tagjai teljesen egyformák. Egyedül ne tartsunk gerlét, inkább párban vásároljuk meg őket. Két azonos nemű gerlét is össze lehet szoktatni, így nem lesz gond a szaporulat elhelyzésével. 

 

Hány madarat válasszak?

Ha már van otthon egy gerlénk, akkor elég neki egy ellentétes nemű pár. Ha az első madarainkat választjuk, akkor minimum egy párt, tehát két madarat vegyünk. Ha tenyészteni is szeretnénk őket, akkor két ellentétes neműt, és semmiképp ne testvéreket. Egyébként két azonos nemű, esetleg testvér gerle is jól megfér egymással egy helyen, hobbi tartásra.

 

Milyen korú gerlét válasszak?

Ez attól függ. Ha párnak visszük, akkor nagyjából olyan korút, mint a leendő párja. Fiatalhoz fiatalt, ivaréretthez ivarérettet. Ha most vesszük meg a párt, és szeretnénk minél előbb utódokat, akkor csakis tapasztalt, már fiókákat felnevelt egyedeket válasszunk. Ha hobbi célra vásároljuk őket, akkor lehetnek akár fiatalok is, akik nálunk fognak felnőni, megszelídülni. Ha tenyésztésbe kezdünk, akkor az olyan fiatal gerlét, aki első alkalommal költ és nevel, egy már tapasztaltabb gerlével tegyük párba. Bár tapasztalatom szerint a kezdő gerlékkel sincs semmi gond, ügyesen nevelnek, ritkán követnek el hibát.

Úgy számoljunk, hogy megfelelő körülmények között egy gerle 15-20 évig is élhet (de akár jóval tovább is).

 

Miben vigyem haza a gerlémet?

Egy egyszerű papír doboz is megfelel erra a célra. Kössük össze a tetejét madzaggal, és fúrjunk lyukakat az oldalára, hogy kapjon levegőt a kacagónk. A dobozból mivel nem látnak ki, biztonságban érzik magukat, jobban, mint egy kalitkában például.

 

Miket érdemes megkérdezni a tenyésztőtől?

Mennyi idős a gerle, milyen nemű, milyen táplálékot kapott eddig, volt-e valamilyen betegsége, szokott-e kapni vitamint, a szülei milyen színűek, hol volt eddig tartva, hol telelt, többen voltak-e együtt?

Ha idősebb, akkor milyen színű utódokat hozott eddig, volt-e gond a fióka felnevelése körül, agresszív-e azonos nemű fajtársakkal, volt-e együtt más madarakkal?

 

Hol lehet kacagó gerlét venni?

Ha nincs a közelben tenyésztő, sem ismerős, akinek vannak gerléi, akkor meg lehet próbálkozni nagyobb állatkereskedésekben (esetleg ismerhetnek tenyésztőt, tudnak tanácsot adni), kisállat kiállításokon, vásárokon. Lehet hirdetést feladni ingyenes oldalakon, hirdetéseket figyelni, fórumozni, facebook-on keresgélni. Monorra elmenni (az ország legnagyobb kisállat vására).

Esetleg itt keresgéljetek: http://kacagogerle.freewb.hu/tenyesztoi-klub

 

Hogy helyezzem el az új jövevényt?

Az újonnan vásárolt gerlét érdemes karanténba tenni 2 hétig, megfigyelni a viselkedését, a székletét ... stb. Kezelni féreghajtóval, és elősködők elleni szerrel is. A karantén ketrec ne legyen egy légtérben a többi gerlével, mert akkor nem ér semmit.

Ha már össze szeretnénk tenni a többiekkel, akkor érdemes úgy, hogy előző nap kivesszük a többieket a helyükről, kicsit átrendezzük a ketrecet, majd másnap inkább estefelé egyszerre betesszük az új gerlét a régiekkel. Több gerle együtt tartásakor érdemes már összeszokott párokat elhelyezni, együtt beköltöztetni őket a röpdébe.

Ha csak 2 gerle van, akkor mindig a tojó legyen az eredeti ketrecben először, és 1-2 nap múlva tegyük hozzá a hímet.

 

Mekkora helyet igényel egy pár Kacagó gerle?

Az ajánlott minimális ketrec méret egy párnak: min. 100 cm hosszú, 50 cm széles, és 70 cm magas ketrec. Ennél jó, ha nagyobb, de kisebb semmiképpen ne legyen. A ketrec jobb, ha hosszabb, nem pedig nagyon magas. A magas kalitkákat berendezni is nehezebb úgy, hogy ne piszkoljanak a földön az etető és itató edényekbe.

 

Hogyan lehet a kacagó gerlét kiállításra vinni? Milyen magyarországi egyesületek vannak? Mi az az egyesületi gyűrű?

Ezekre a kérdésekre a következőlinkre kattintva kaphattok választ. Először a Kacagó gerle általános leírása, majd a standardje (kiállítási követelmények), és végül a kiállítások-börzék rész következik.

KIÁLLÍTÁSOK

 

Ha egyéb kérdés felmerül, akkor örömmel válaszolok. Facebookon gyorsabban, e-mailben kevésbé. Illeve itt a Vendégkönyvben is. 

http://kacagogerle.freewb.hu/vendegkonyv

 


  Copyright © Minden jog fenntartva

Kis Klaudia


 

Hírek, újdonságok

  • Könyv, könyv, könyv
    Vannak kacagó gerléid? Szeretnél róluk még többet tudni?
    Például a származásukról, étrendjükről, gondozásukról és tenyésztésükről.
    Szeretnéd tudni milyen színű gerléd van, és milyen pár illik hozzá?
    Szeretnél kiállításra menni, de nem tudod mik a követelmények?
    Kíváncsi vagy, és érdekelnek a különlegességek? 
    Akkor itt a lehetőség, hogy megrendeld az első kacagó gerlékről szóló magyar nyelvű könyvet, amiben mindent megtalálsz, amit a kacagó gerléről tudni kell.
     
    kacagó gerle könyv
  • Gazdát kereső gerlék

    Mindenki kedvére válogathat a saját tenyésztésű fiatal gerléim közül. Miért érdemes tőlem beszerezni a gerléket? 

    • zárt gyűrű (egyedi azonosító);
    • ivarérett és fiatal példányok is;
    • párban vagy nemenként is;
    • a gerlék többsége kézszelíd, de vannak köztük különösen szelíd példányok;
    • különleges színváltozatok, ritka mutációk (őszes, kontyos, selyem tollú);
    • igazi vérfrissítés: Belgiumból származó szülőktől gyönyörű nagy testű példányok;
    • származási lappal (néhány egyednél ük szülőkig visszavezetett családfa, színek szerint) színtenyésztés folytatásához
    • élősködők ellen kezelve, féregtelenítve;
    • szaktanácsadás. 

    Szívesen adok tanácsot, hogy mit mivel érdemes párba tenni a szebbnél szebb fiatalok elérése érdekében.

    Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor a Facebookon, vagy az alábbi e-mail címen: kacagogerlehonlap@gmail.com megtalálható vagyok, és örömmel adok bővebb felvilágosítást.

  • Állomány csökkentés
    2022-02-04 07:56:22

    Kedves Mindenki! 

    Néhány kiváló tenyész madaramtól meg fogok válni idén, mivel szeretném az állományom létszámát csökkenteni.

    A gazdát kereső gerlékről fotók, leírások hamarosan elérhető lesz itt a honlapon. 

    Keressetek bizalommal! :) 

  • Tenyésztői klub frissítése

    Mivel többen jelezték, hogy sok tenyésztő már nem aktív a klubban, ezért mindenkivel egyesével felveszem a kapcsolatot. Akik nem tenyésztenek már gerlét, vagy nem jeleznek vissza, ők törlésre kerülnek az oldalról. Így már csak friss, aktuális tenyésztői lista lesz elérhető. 

    www.kacagogerle.freewb.hu/tenyesztoi-klub

     

  • 10 év, új év
    2021-01-01 18:10:41

    Kedves Látogatók! A honlap időközben 10 éves lett! Köszönöm azoknak, akik olvasták/olvassák. Egyúttal szeretnék Boldog új évet is kívánni 2021-re. :) 

    Elindult időközben a youtube csatornám is, melyen sok érdekes videót találhattok: 

    Klaudia Kacagó Gerléi a YouTube-on

  • Készül az oldal ...
    2010-12-22 18:48:18

    Hamarosan ...

Szavazás

Mennyi pénzt szánnál egy különleges, nagyon ritka színű gerlére?
2000 forint alatt
maximum 3000 forintot
talán 4000 forintot is
5000 forint és nem több
5000 forint fölött is akár
semennyit, az ingyen gerle is ugyanazt tudja
Asztali nézet